Ismét eltelt egy esztendő, egy küzdelmes, mégis sikeres év. Persze ez így nagyon sablonosan hangzik, hiszen egy sportoló élete mindig küzdelmes, ha nem lenne az, akkor nem is profi sportoló lenne az illető. Ráadásul a siker is relatív, sok dolog belefér ebbe a kifejezésbe. Azonban, ahogy egy kedves barátom fogalmazott: a sablonszövegek is azért válnak sablonná, mert igazak. És valóban, mi másról lehetne írni kívülállóként egy sportoló születésnapján, mint arról, hogy az illető mit tett, és mit ért el az elmúlt évben? De a születésnap nem szezonzáró évértékelő, a száraz adatoknak nem itt van a helyük. Annál inkább helye van annak, hogy az ünnepelt lelki, szellemi gyarapodásáról essen szó. És ebből a szempontból különösen küzdelmes és sikeres lehetett Bognár Barbara számára a huszonegyedik esztendő.

Tavaly ilyenkor Bogi Dániában játszott, távol a szeretteitől, otthonától. Húsz évesen igyekezett egyedül boldogulni. Ráadásul csapatával együtt meg kellett küzdenie egy elmebeteg vezetőedzővel is, aki az együttest a kiesés szélére, míg Bogit jónéhány társával együtt a kispadra „sodorta”. Hiába várták Barbit tárt karokkal, hiába áradoztak róla az érkezése után, mégsem kapta meg a kellő lehetőséget. Egy éve ilyenkor azt írtam, hogy „Bogi előtt újabb hatalmas hegy tornyosul. Ő azonban kitűnő hegymászó, ezt az akadályt is le fogja küzdeni!” Nem a magam méltatására mondom, de igazam lett. Persze tudtam, hogy igazam lesz, hiszen ennél nagyobb akadályokat is leküzdött már. A hozzáállásával nem volt gond, a honvágyával meg tudott küzdeni, mindössze annyi kellett, hogy hagyják őt végre kézilabdázni. Aztán jött egy új edző és hagyta. Néhány meccs után februárban bele is lendült, és egyre jobban játszott, az FCK ellen egyenesen a mérkőzés legjobbjának választották. A csapat nem tudott előrébb lépni, de Bogi igen. Becsülettel végigcsinálta az idényt, marasztalták is, de a honvágy végül mégis hazahozta őt. Mindebben az a szép, hogy sok játékost a honvágy szinte összeroppant külföldön, ő viszont rendkívül profi módon kezelte ezt az állapotot, talán még erőssebbé is tette őt a pályán. Mindenesetre azért az Aalborg vezetőin kívül valószínűleg senki nem gondolja, hogy rosszul döntött, amikor hazaszerződött. Ráadásul jelenleg úgy tűnik, hogy remekül választott, amikor Debrecenbe igazolt. Hétről-hétre tisztességesen kap játéklehetőséget, ráadásul rendkívül jó közösségbe is került (bár utóbbival Dániában sem volt gond). Az eltökéltség és az alázatosság találkozott az edzői bizalommal, ez pedig rendkívüli módon elősegíti a további fejlődését. Meccsről-meccsre nyújt egyre jobb teljesítményt. Ráadásul a Vác ellen nyolc gólt szerzett és játszhatott a B-válogatottban is. A szurkolóknak is feltűnhet az egy év távollét után, hogy nemcsak technikailag, de mentálisan is sokat erősödött az elmúlt esztendőben. Ami pedig a legfontosabb, hogy a hit, az eltökéltség mit sem változott, ugyanolyan szerényen és alázatosan megy tovább a kitűzött célok felé.

Ha már az imént a tornyosuló hegyet emlegettem, akkor elmondhatjuk, hogy Bogi elindult felfelé azon a bizonyos emelkedőn, de vigyázni kell továbbra is, mert az út veszélyes, tele van szakadékokkal és csapdákkal, néhol lejtők, máshol fennsíkok vagy éppen hatalmas sziklák emelkednek, amelyeken mind túl kell jutni. Közben sosem szabad megtorpanni, viszont a bejárt útszakaszok eseményeiből tanulni annál inkább. Tudom, hogy ha rajta múlik, akkor minden hátráltató nehézség ellenére előbb-utóbb fel fog érni ennek a bizonyos hegynek a csúcsára.

Kedves Barbara! Kemény Zsigmondtól származik az idézet, mely szerint „Kitűnővé egy szerencsés perc által is válhatunk; hasznos emberré a fáradságos évek tesznek.” A fenti sorokkal és ezzel az idézettel kívánok Neked boldog születésnapot!