Érdekesek ezek a barátságos válogatott mérkőzések. Egyrészt a szerencsésebb, sok meccset látó szurkolók néha hajlamosak rangon alulinak tekinteni ezeket a kézilabda szempontjából általában „távoli helyekre” elvitt találkozókat, másrészt viszont ezek olyan mérkőzések, amelyek elengedhetetlenül szükségesek a válogatott összecsiszolódásához. A miskolci közönség pedig - meghálálva a számukra nem mindennapi lehetőséget -  nagyon nagy szeretettel fogadta a válogatottat, igen kellemes hangulatot teremtve a Pannon-kupa döntőjére.

Mivel csütörtökön a svédek is megverték a szlovén válogatott, így ez a találkozó volt hivatott dönteni arról, hogy a hazai vagy a skandináv csapat kapitánya emelheti-e majd magasba a kupát. Másrészt viszont felkészülési meccsről lévén szó, fontos szempont volt az is, hogy minél több játékos kaphasson lehetőséget a bizonyításra. Imre Vilmosnak ezekhez a szempontokhoz alkalmazkodva kellett kialakítani a taktikát, ő pedig láthatóan inkább a kupa megnyerésére helyezte a hangsúlyt, így a régi, bevált játékosok kaptak nagyobb szerepet, míg a tapasztalatlanabbak (köztük Bognár Barbara) ezúttal kevesebb lehetőséghez jutottak.

Bogi először a 27. perc elején lépett pályára, amikor 14-14-es állásnál Tomorit váltotta. Támadásban irányítóként Görbicz Anitával együtt volt pályán, míg védekezésben zavaróként kapott szerepet. A szünetig hátralévő négy-négy támadásból és védekezésből sok emlékezetes jelenetet nem lehet megemlíteni, szólni kell viszont egy pár másodperccel a sípszó előtt kényszerből talpról elengedett kilenc méteres lövésről, ami levágódott a sáncról.

Fordulás után Bogi sajnos újra a padon találta magát, és ott is maradt egészen az 53. perc elejéig, amikor Görbicz Anitát váltotta. 30-25-ös állásnál állt be irányítani, védekezésben pedig a bal kettes pozícióban számított rá a szövetségi kapitány. Ekkor már az Orbán, Herr Anita, Bognár, Balogh, Tomori, Vincze hatos volt a pályán, tehát jobbára egy válogatott szinten elég rutintalan csapatot kellet kézben tartania Bognárnak. Jól mozgatta az együttest, jó passzokat adott, azonban ezekkel nem sokat sikerült kezdeni. Állt a csapat a harminc gólon, míg a svédek egyre jöttek fel, így nem csoda, hogy Imre Vilmos időt kért. Itt semmi másról nem volt szó, csak az utolsó, minden bizonnyal győztes találat megszerzéséről. Az időkérés után Bogival szemben elkövetett szabálytalanságokért kétszer is szabaddobást ítéltek, míg végül megcsinálta a kért pattintott bejátszást, Balogh azonban nem tudta megszelídíteni a labdát. Bogi továbbra is osztogatta a labdákat, de hol Vincze „aludt”, hol pedig Tomori lövését sáncolták. Végül - talán megunva a tehetetlenséget - az 58. perc végén 30-28-as állásnál, passzív játéknál egy szép betörés végén megszerezte saját első, csapata 31. gólját.  Fontos találat volt ez kiélezett helyzetben, amellyel talán (ahogy Rácz Mariann szakkommentátor mondta) a kapitánynak is üzent, hogy lehet rá számítani a nehéz helyzetekben is (mellesleg ez volt az utolsó kilenc perc egyetlen magyar gólja…). Az utolsó percben volt még egy fontos megszerzett kipattanója, majd a támadás végén egy kapus által védett átlövése, így végül 31-29-re nyert a magyar válogatott.

Bognár Barbara ezúttal kevesebb játéklehetőséget kapott (összesen 12 percet játszott), azonban amennyire ennyi idő alatt lehetséges, igyekezett élni a kapott lehetőséggel, és első találatát is megszerezte címeres mezben.

A meccs után a lelkes miskolci közönség megrohanta a pályát, így Bogi is több tucat autogramot kiosztott, sok közös fotót is kértek tőle, valamint Bakó Botond, a Loki edzője is külön gratulált neki a játékához. Remélhetőleg az ehhez hasonló gratulációkra még sokszor lesz alkalma, nem csak a DVSC-ben, de a válogatott meccsek után is.